A Magyar Mérnöki Kamara Geodéziai és Geoinformatikai Tagozatának elnöksége 7/2021. (06.02.) sz. határozatával a Hazay díjat TAKÁCS Bence mérnök úrnak adományozza.
Dr Takács Bence 1975. szeptember 12-én született Budapesten. 1999-ben szerezte meg okleveles földmérő- és térinformatikai mérnök diplomáját. Ezután doktoranduszként folytatta tovább a tudományos munkáját a BME Általános és Felsőgeodézia Tanszéken, ahol 2005-ben védte meg PhD értekezését. Témavezetője dr. Krauter András volt. A mai napig a BME munkatársa, jelenleg egyetemi docensként. Egyetemi közéleti és szakmai tevékenysége szerteágazó. Egyetemi pályafutása során a kari tanács tagjaként és kari TDK felelősként dolgozik. Idén nyártól a rektor mellett kabinetfőnöki teendőket lát el. 63 tudományos publikációnak a szerzője vagy társszerzője. Szakterületei a globális helymeghatározó rendszerek és a mérnökgeodézia.
A hallgatók is elismerik oktatói tevékenységét. 2020-ban a kari vezető oktatók között második helyezést ért el a diákok szavazatai alapján.
A Magyar Mérnöki Kamara mellet tagja az MFTTT-nek és az MTA Geodéziai és Geoinformatikai Tudományos Bizottságának. Geodéziai tervezői (GD-T) és szakértői (GD-Sz) valamint ingatlanrendezői (IRM) minősítéssel rendelkezik. Tagja az Agrárgazdasági Igazságügyi Szakértői Testületnek. Az Ingatlanrendező Minősítő Bizottságnak és a kamarai Földmérő Minősítő Bizottságnak a BME által delegált tagja.
A tagozat munkáját számos területen segítette, segíti. A 2016-ban indult új kamara szakmai továbbképzési rendszerben öt továbbképzési témának kidolgozója és előadója. 2018-ban a „Mérnökgeodéziában alkalmazott alapponthálózatok” című FAP témánk témavezetője volt. A 2020. évi „Módszertani útmutató az elavult ingatlan-nyilvántartási térképek korszerű technológiákkal végzett felújításához” című FAP munka egyik kidolgozója. A jelenleg folyó M.2 Mérnökgeodéziai tervezési segédlet megújításában szerzőként vesz részt. Tagja volt az online GD-T vizsgák kérdéseit kidolgozó szakmai csapatnak.
Az oktatói és tudományos tevékenysége mellett a tanszék ipari megbízásaiban is aktívan részt vesz, valamint egyéni vállalkozóként is dolgozik.
Szerteágazó közéleti és szakmai tevékenysége mellett jut ideje Réka feleségével nevelt öt gyermekükre, a futásra és a kerékpározásra.
Úgy gondoljuk, hogy Takács Bence tevékenysége alapján minden vonatkozásban megfelel a Hazay István díj adományozási szabályzatában szereplő valamennyi szempontnak. Eddigi szakmai és kamarai munkáját a tagozat 2021. évben Hazay István Díj adományozásával ismeri el.